Search

Zsidó naptár: 

5785. Kiszlév 20.

A magyar zsidó család amely, forradalmasította az orvostudományt

Vidéki fiúból bécsi professzor 

Mivel Moritz híres orvos lett, úgy gondolták, sok vagyona van, és a napóleoni háborúk idején fosztogatók törtek rá otthonában. Miután nem találtak nála sem pénzt, sem aranyrudakat, agyonverték. A tudományos pályára szánt fia, Politzer Ábrahám árván maradt. Egy régi barát vállalta nevelését, viszont I. Ferenc császár dekrétuma megtiltotta a zsidók taníttatását, ezért Ábrahám éhbérért dolgozott. De a Politzer-vér nem hagyta, hogy beletörődjön sorsába, ezért minden erejét és kapcsolatát mozgósította, majd szatócsboltot nyitott Budapest határában. Feleségével tizennégy gyermekről gondoskodtak, akik közül az 1835-ben született Politzer Ádám volt a legígéretesebb minden területen.

A VIDÉKI ZSIDÓ SZATÓCS FIÁBÓL A BÉCSI EGYETEM PROFESSZORA, A FÜLGYÓGYÁSZAT LEGNAGYOBB ALAKJA LETT. LEGFONTOSABB MUNKÁJA A POLITZER-BALLON FELTALÁLÁSA VOLT, AMIT MA IS HASZNÁLNAK AZ ORVOSLÁSBAN.

A Politzer-ballon által a nem megfelelően működő fülkürtöt lehet nagyobb légnyomással kinyitni az orron keresztül, hogy így egyenlítődjön ki a középfülben uralkodó nyomás a külső légnyomással szemben. A ballon egyszerű és hatékony módja a fülproblémák orvoslásának.

Megnyitotta az emberek fülét 

A Politzer család tagjait elhurcolták, utódaikra is tragikus sors várt, többen közülük Dachauban vesztették életüket. Később, egy jobb jövő reményében a Politzer-leszármazottak Amerikába disszidáltak, és egészen a budapesti Rumbach zsinagóga felújításáig, a családtörténeti tárlat megtervezéséig hallgattak a történetről. Közben az orvostudomány világszerte alkalmazta Politzer Ádám találmányát, és embereknek adta vissza a hallását – a sors iróniája, hogy többek között a II. világháború zsidóüldöző betegeit is ezzel gyógyították. A Politzer család minden meghurcoltatás ellenére egy olyan örökséget hagyott a világra, ami megnyitja az emberek hallását – nem csupán szavak hallására, hanem a jóra és a kitartás hangjára. A feltáró kiállítást Gyekiczki András és ifj. Rajk László alkotta meg, hangsúlyos eleme a titok és a tabu, ami a Politzer család mellett sok európai zsidó család életében jelen van.

Politzer Ádám, a feltaláló

A Politzer-ballon mellett több más orvostudományi felfedezés kapcsolódik a zsidó orvos nevéhez:

  • Készített egy hallásvizsgáló berendezést, amelynek segítségével külön csont- és légvezetést is lehetett mérni. 
  • Ezt követően 1873-ban már a ventilációs tubusnak megfelelő csövet is behelyezett emberi dobhártyába a hallás javítása érdekében. 
  • Ezenkívül nevéhez fűződik az otosclerosis nevű, nagymértékű halláskárosodással járó betegség okának felfedezése, első leírása.

Érdekesség, hogy Politzer Ádám egészségügyi munkája mellett nagy művészetrajongó is volt, személyes barátja Gustav Klimtnek, miközben a gazdasági életben is aktív lett. Csakhogy még életében üldözni kezdték a Soá kezdetén. 

Forrás: https://divany.hu/offline/magyar-csalad/

Email
Facebook
LinkedIn